1. fejezet: A Malfoy család végzete

Egy csuklyás alak sietősen rohant a Malfoy-kúria ráccsal körülvett gyepén. A mindig gondosan rendben tartott kert virágai zavartan mozgolódtak. Talán még soha senki nem zavarta meg nyugalmukat, hiszen Narcissa Malfoy, a ház úrnője mindig ügyelt arra, hogy virágainak semmi bántódása ne essék. Az alak alig kapott levegőt a nagy iram miatt, amit diktált magának, ám mégis sietősen -, magának időt se hagyva a pihenésre,- kopogott be a kapun a Reggeli próféta frissen nyomtatott számával a kezében. Mint mindig, most is egy szolgáló nyitott ajtót. A család mindig is adott a látszatra, így most is úgy tettek, mintha minden rendben lenne, holott, számukra semmi nem volt rendben.
-  Hívja ide nekem a Malfoy-okat. –szólt sürgetően az alak a nőnek, aki azonnal a családfőhöz, és a többi taghoz ment, hogy bejelentse a látogatót.

- Mi történt? Mi az a sürgős dolog, ami miatt idehívtál minket Herald? –Lucius hangja baljósan csengett, és közben felvont szemöldökkel, felsőbbrendű tekintettel nézte a nála jóval alacsonyabb férfit.
- A Reggeli próféta. –kezdett mondandójába Roger Herald, és ujjával az újság főcímére mutatott. –Most már megerősítették a hírt. A Nagyúr meghalt. –a férfi idegesen járkálni kezdett. –Harry Potter serege végigjárja a varázslók házait, lakásait halálfalók után kutatva, és ide is el fognak jönni. –túrt hosszú, csimbókokba álló hajába. –Hamarosan itt lesznek.

- Ugyan. Ne higgyetek neki. Potter biztosan nem fog idejönni. –mondta a legifjabb tag. A tejföl szőke hajú Draco undorral a hangjában mondta ki annak a férfinak a nevét, aki megölte Voldemortot.
Ekkor azonban hangos robbanásszerű hang ütötte meg a helységben tartózkodó varázslók fülét, és mindenki elővette a pálcáját.
- Capitulatus. –hallatszott a varázsige a bejárat felől. A bejáratnál álló férfi erőteljesen meglobogtatta a varázspálcáját a szobában levő társaság felé, így azok kezéből kirepült a pálca.
– Most megvagytok. –szólt összeráncolt szemöldökkel a mellette álló eltökélt tekintetű, vörös hajú. A Malfoy-ok mindegyike megismerte a két varázslót. Mindkettő aranyvérű volt, mégsem álltak Voldemort szolgálatában.
- Potter, Weasley. –Lucius szinte köpte a szavakat. –Tegyétek le azokat, hiszen erre semmi szükség. –tette hozzá komor tekintettel, és közben a fiúk felé lépdelt.
- Ne jöjjön közelebb. –kiabált Harry, és pálcáját Draco apjára szegezte, míg Ronald Narcissa-ra és Draco-ra figyelt. –Most velünk fognak jönni. Az Azkabanban kitűnő helyük lesz... és neked is, Draco. –nézett a hideg, kék szemekbe, amelyek gyűlölettel néztek a pálcát tartó fiúra. Draco elméjében sokszor lejátszódott, hogy mit fog tenni, ha az Azkabanba dugják, és rettegett a gondolattól, ahogy látta saját szenvedését az egyik toronyban.
- Ő is oda került. Úgy tudom, ma fogja megkapni a dementor csókot. –lépett közelebb Harry a Draco melletti újsághoz. A Voldemort halálát közlő cikk alatt Pavati Patil tartott egy táblát, miszerint ő Azkaban egyik lakója. Az egykori lányból már semmit nem lehetett kivenni. A vidám, magabiztos szemekből a reménytelenég sugarai tükröződtek.
- Nekünk is jár egy tárgyalás. –mondta félelemmel a hangjában Draco, és közelebb lépett ellenségéhez.
- Maradj ott. –emelte fel a pálcáját a sötét hajú férfi, akinek a homlokán még mindig ott éktelenkedett a villám alakú sebhely. –Tárgyalni akarsz?
- Igen. –gondolkodott el Draco. –Tudunk mondani neveket, akik Voldemortot szolgálták.
Harry szemében olyan fajta gyűlöletet lehetett felfedezni, amit csak akkor láthattunk, amikor a legnagyobb sötét mágusra nézett.
- Rendben. Akkor legyen tárgyalás. –mondta, és Draco-ra szegezte pálcáját. –Crutio. –mondta ki a főben járó átkot, és ennek hatására Draco a mérhetetlen kínoktól a tükör fényességű parkettára esett. Sosem érzett ilyen kínokat. Még akkor sem, amikor a Nagyúr megbüntette egy-egy rossz cselekedete miatt.

- Ne, kérlek. –kiabálta Narcissa, aki nem bírta nézni, ahogy egyetlen fia ilyen kínokat él át. Harry abbahagyta a kínzást. Ez nem ő volt, de sosem érezte még a gyűlöletnek ezen fokát, mióta meghalt az, akit nem nevezünk nevén. A földön heverő Draco-t ott hagyva Narcissa felé fordult, és várakozón nézett könnyes szemeibe. –Frederick Deep. –mondta ki a nevét annak a halálfalónak, aki először eszébe jutott. A sebhelyes homlokú Harry elgondolkodva meredt maga elé.
- Tudsz még neveket, vagy tovább kínozzam a fiacskáját.
Ron Weasley eközben egy pillanatra levette a tekintetét a családról, és körül nézett. A hely még mindig ugyan olyan sötét volt, mint mikor utoljára itt járt. Akkor kínozták meg Hermione-t, akit sajnált ugyan emiatt, mégis haragudott rá. Mérges volt, mert nem tartott velük a halálfalók elleni üldözésben. Már nem volt szerelmes belé. Minden szerelmét kiölte magából a lány iránt, annyira csalódott volt, hiszen látta a lány szemében, hogy ez a dolog komoly, nem úgy, mint amikor ő ugyan ezt tette az erdőben.
Ahogy ezen morfondírozott, erős karokat érzett a nyaka körül, melyek hírtelen megragadták, s barátja, Harry felé fordították.
- Most azonnal engedd el a fiamat, Potter. –nyomta Lucius a vörös hajú fiú torkának a pálcáját. –Gyerünk, vagy meghal a barátod. –tette hozzá, és még jobban neki nyomta a pálcáját. Harry feltartott kezekkel hátrált ellenségétől, akinek szőke haja össze-vissza állt, mégis tökéletesen illett férfias vonásaihoz.
- Gyertek. –kiáltotta, de azok nem mozdultak.
- Siess, és vissza se gyere ide, mert megtalálnak.
- És veletek mi lesz? –a fiatal férfi arcán a kétségbeesés futott végig.
- Azzal ne törődj. Most menj. –mondta Lucius rárimánkodva fiára, és Narcissa a kandallóhoz lökdöste, majd a kezébe hopp port adott.
- Silence. –mormolta Narcissa, mire Malfoy hangja elnémult, és így mondta ki, hogy hova szeretne menni.
Harry dühödten vette tudomásul, hogy Draco elmenekült, és nem akarta hagyni, hogy így történjen a család többi tagjával is, így megérintette a karján levő tetoválást, ezzel magához szólítva a többi aurort.

******************

A Szárnyas vadkan nevű kocsma most is ugyanolyan volt. A földön levő több hónapos kosz, most egyszeribe szállt fel a levegőbe, amikor a váratlan vendég a kandallóba érkezett. Draco Malfoy szitkozódva lépett ki érkezési helyéről, és még nagyobb elégedetlenséggel fogadta, hogy nem oda jutott el, ahova szeretett volna.
Gyorsan körbenézett, hogy nem látja e senki, majd sietve kilépett az ajtón. A boszorkák és varázslók gyanúsan nézték a tejföl szőke, kék szemű alakot, de nem szóltak hozzá. Talán nem mertek, és ennek Draco most is, mint mindig, igazán örült. Nem akart túl sokat vesztegelni, ezért sietősen bement a Boszorkányseprű utazási irodába, és rendelt magának egy zsupszkulcsot.
- Egy zsupszkulcsot akarok egy Merlin háta mögötti vidékre. –a hangja olyannyira izgatott, és félelemmel teli volt, hogy csak erre a pár szóra futotta tőle. Reszkető kezekkel elővett annyi pénzt, amennyi nála volt, és a pultban ülő boszorkány elé szórta. –Ennyi van nálam.
Még sosem volt olyan, hogy ne lett volna nála annyi pénz, ami egy igényeit kielégítő zsupszkulcsra telt volna, most mégis ez volt a helyzet. A boszorkány gyanúsan méregette az immár férfivá cseperedett Draco-t, és kiadta neki a tárgy helyét, amivel eljuthat az úti céljához.

Az Abszol út mellett húzódó közeli réthez igyekezett. Miközben a réten sietősen ment a kulcsot kutatva, egy kapucnis alak ment el mellette. Gyakori volt ez a jelenség, Draco mégis érezte, hogy valami nincs rendben. Az alak felé fordult, aki a pálcája felé nyúlt, és már csak arra lett figyelmes, hogy egy szikrázó varázslat suhan el a feje mellett. Draco is intett egyet a pálcájával, ami ugyan nem találta el a varázslót, mégis összehúzta magát, így a férfinak lehetőséget adva a futásra.
Mielőtt azonban megfoghatta volna a félszemű, piszkos plüss macit, sérülést szerzett az egyik átok miatt. A zsupszkulcs egy tópart mellé vitte, ám a földet érés nem volt éppen a legkellemesebb, még annak ellenére sem, hogy az ifjabbik Malfoy milyen sokat használta a zsupszkulcsokat utazás esetén.
Az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna, ezen kívül Draco a csúszós sáron nem tudott uralkodni lábainak, és beleesett a pocsolyába.
- Merlinre, mit tettem, hogy ezt érdemlem?! –motyogott maga elé, és felkelt a földről. Szőke tincsei a fejére lapultak, és már a ruhái is átáztak, amikor megpillantott a tópart mellett egy magányos házat. A ház kívülről elég szegényesnek tűnt, de Draco most sietősen közeledett felé.
Mikor a bejárathoz érkezett, elővette a pálcáját, és bekopogott a házba.

******************

Az ég dörgött, és nagy szemű esőcseppek hullottak a tóparti faház cserép tetejére. Az eget eltakaró felhők elsötétítették a ház zugait, így természetes fény híján a nappalit és konyhát most a villany világította be. Egy barna hajú boszorkány dudorászva tevékenykedett háza konyhájában. Éppen egy mugli desszert elkészítésén ügyködött, amit természetesen varázslatokkal igyekezett tökéletesíteni. Elvigyorodott, amikor látta, hogy a sütemény tökéletesen sült meg, és kivette a sütőből. Egy hűtő varázslattal azonnal kihűtötte langyosra, és felszeletelte. Amikor azonban meg akarta kóstolni, hírtelen halk, óvatos kopogásra lett figyelmes a bejárati tölgyfa ajtón. A boszorkány összehúzta szemöldökét, így mogyoróbarna szemei kisebbek lettek. Lejjebb húzta pulcsijának mindkét ujját, és a pálcával a kezében az ajtóhoz sétált, és kinyitotta.
- Hát te meg mi a... -kezdett bele Draco Malfoy a mondandójába, de a barna tincsekkel keretezett arcú, nővé cseperedett boszorkány azonnal bevágta előtte az ajtót. Aztán mégis kinyitotta, de most pálcát szegezett a hívatlan vendégre.
- Te mocskos halálfaló. Miért jöttél, mi? –a lány arcán olyan dühöt lehetett látni, amilyet csak akkor, amikor Harry-ékkel le akarta győzni a halálfalókat.

- Ha tudtam volna, hogy egy sárvérű lakik itt, be sem kopogtam volna. –szegezte ő is a lányra a pálcáját. –Tedd le a pálcádat, Granger. –tette hozzá, miközben farkasszemet néztek.
- Te sokkal rosszabb helyzetbe vagy. Merlinre mondom, hogy csótánnyá változtatlak, ha nem mész el innen.
- Ezért beperelem azt az utazási irodát.
Hermione Granger, az egykori minden lében kanál, Griffendéles kis boszorkány nem tudta, hogy Draco miről beszélt pontosan, és úgy nézett rá, mint aki megőrült. Pálcáját még mindig a volt évfolyamtársára tartotta, de mint mindig, most sem tartotta igazán érdemesnek a vérontásra.
Mikor végignézett a volt Mardekároson, arca szánakozóvá vált. Az egykoron neves család sarja egy sáros, vizes, eredetileg szürke kapucnis pulcsit viselt, és egy ugyanolyan koszos farmernadrágot. Semmi jelét nem láthatta Hermione annak, amit egykoron a Malfoy név jelentett.
-  Mi történt veled? –kérdezte az eresz alatt álló Draco Malfoy-t ellensége, és pálcáját lejjebb eresztette, bár még mindig gyanakvón tekintgetett a kék szemekbe.
- Semmi olyan, amit neked elmondanék.
- Ó, akkor neked semmi keresni valód itt. –szólt vissza Hermione, és becsukta a bejárati ajtót. Draco neszt hallott a háta mögött. A forrása felé fordult, amit talán nem kellett volna megtennie. A távolban aurorok pásztáztak. Biztos volt benne, hogy ebben a percben is rá fáj a foguk.
-Nyisd ki az ajtót, Granger. –kopogott a kemény faajtón, de nem jött válasz. –Kérlek. –tette hozzá kelletlenül. Sosem alázkodott meg senkinek, és most emiatt is gyűlölte Hermione-t.
A lány a gyűlölet és a szánalom keverékét érezte. Nem tudta, hogy mit tegyen, de végül vett egy mély levegőt, és kinyitotta az ajtót. Draco azonnal besietett az ajtón, és idegesen beletúrt a hajába. A szüleire gondolt, és arra, hogy vajon most mi lehet velük. Vajon élnek-e még?
Végigfolyt egy könnycsepp a fáradt, meggyötört arcon, de azt azonnal le is törölte. Nem akart gyengének mutatkozni. Hermione összehúzta a tekintetét, és nézte Draco hátát, ugyanis a fiú nem fordult felé. Egy ideig szótlanul figyelte, majd megtörte a csendet:
-Mi történt veled? –Draco a lány felé fordult, és végigmérte a nőt.
-Mit érdekel az téged? Harry Potter pártját fogod, nem? –hideg tekintetét a lány szemeibe fúrta, és válaszra várt.
-Nem. –felelte megvonva a vállát. –Harry már rég nem az a fiú, akit megismertem. –magyarázta, miközben pálcáját lejjebb eresztette. Emlékszik, a Roxfortban minden teljesen más volt. Segített harcolni Voldemort és a halálfalók ellen, és közben beleszeretett Ron Weasley-be. Azt hitte, most, hogy Voldemort nincs, minden tökéletes lesz. De mint minden tündérmesének, ennek is megvolt a tökéletlensége. Ron és Harry egyre erőszakosabbak lettek, egyre jobban elborult az elméjük, és szinte őrültek módjára irtani kezdték a halálfalókat.
Minden szabadidejüket ezzel töltötték, és Hermione-nak elege lett ebből. A két fiú átesett a ló túloldalára, ő pedig kilépett az életükből. Fájdalmas emlékek voltak ezek a lány számára, de azt is tudta, hogy ezt nem Malfoy-jal akarja megbeszélni.
-Ezt legalább most te is bevallod. –a fiú hangjából merő gúny áradt, és Hermione ezt nem tudta elengedni a füle mellett. Most nem.
-Azért te sem vagy szent, Malfoy. –szegezte rá ismét a pálcáját. –Egyetlen varázslattal képes lennék ártani neked. Ne hidd, hogy nem merném megtenni.
A helyzet már-már kezdett elfajulni, de Draco-t már rég nem lehetett megfélemlíteni ezzel. Egy kissé őrült módjára nevetett fel a fiú, miközben Hermione rászegezte a pálcáját.
-Granger, te nem fogsz megölni. –közelebb lépett a lányhoz, miközben a szemeibe nézett, és ujja hegyével lejjebb szegte a lány pálcáját. Tudta, hogy a lány nem lenne képes gyilkolni, ahogy az iskolában sem volt. Draco hátat fordított Hermione-nak, és körbenézett.
A házban nem kifejezetten a pompa uralkodott. A kúria falai között hozzászokott az örökös pompához, és ez egy egészen más élmény volt a fiú számára. Míg otthonában úgy érezhette magát a varázsló, mint egy szállodában, úgy itt inkább azt az élményt nyújtotta a Granger otthon, mintha a szintén barátságos Weasley odúban lenne. Sosem járt még ilyen, vagy ehhez hasonló helyen, mert a barátai is hasonlóan éltek, mint ő maga.
A kívülről szinte omladozó épületbe senki nem akarna bejutni, hacsak nem abban a helyzetben lenne, mint Malfoy. Hermione direkt akarta ezt így. Nem akart váratlan vendégeket magának.

Szüleit már régen elveszítette. Jobban mondva nem emlékeznek rá, mert kitörölte a boszorkány az emlékeit, nehogy bántódásuk essék. Azóta csak óvatosan kerül a közelükbe, mégis mindig meglátogatja őket. Nem megy oda hozzájuk, csak messziről figyeli a kis családot. Nem tud teljesen elszakadni tőlük.
Ez abból is gondolható, hogy a komódon egy fénykép van róluk. Malfoy egy ideig csendben figyelte a fémes keretbe foglalt képet, amely nem mozgott, mégis érezhető volt a szeretet és az összetartozás a fényképről.
-Ők a szüleid? –kérdezte halkan, és összeráncolta homlokát, mert lehetetlennek tűnt számára, hogy egy kép ne mozogjon.
-Igen. –válaszolta, majd felsóhajtott, és elvette a képet a komódról. –Elég sok mindent feladtam Harry, és főleg Ron miatt. –nézett a képen szereplő önmagára és a szüleire, majd visszatette a helyére a képet, mielőtt szemeiben megjelentek volna a könnycseppek. –De mindegy, ez már a múlt. Azon nem tudunk változtatni.
Kissé elgondolkodott. Jobb, ha Draco nem tud az időnyerőről. Azzal teljesen meg lehetne változtatni a múltat, de ez túl veszélyes. Túl sok kockázattal jár. Pedig már ő is sokszor elgondolkodott azon, hogy a szülei emlékezhetnének rá, de mégis mit tenne, ha ez rosszul sülne el? Mit csinálna, ha a szüleit meggyilkolná Tudjukki? És ami a legszörnyűbb álmaiban élőfordult: mi lenne, ha Voldemort túlélné a kisebb változtatások miatt?
-Most jobb lesz lefeküdni, aludni... -mondta Hermione Draco-nak, és egy pokrócot adott a fiúnak.